A következő címkéjű bejegyzések mutatása: csináldmagad. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: csináldmagad. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. január 10., csütörtök

Kisharang kávékapszulából


Kisharang kávékapszulából
(gyerekeknek is)

Hozzávalók:

  • kb. 10 cm hosszú vékony szalag,
  • 6mm átmérőjű gyöngy
  • olló
  • ragasztópisztoly
 A kimosott kávékapszula tetején  kis lyukat szúrunk körömvágó ollóval, óvatosan.
Majd a szalagunkat áthúzzuk úgy, hogy a vége felül kb 3 ujjnyi hosszan kilógjon (nagy kezűeknél elég 2 ujjnyi), ez lesz az akasztó.

A másik végére gyöngyöt fűzünk az alábbi módon, majd levágjuk a felesleges szalagot és ragasztópisztollyal rögzítjük az alsó és felső részt, ügyelve arra , hogy a forró ragasztó ne érjen a bőrünkhöz. A pillanatragasztót nem javaslom, mert minden csupa maszat lesz és a gyerekek is könnyen a szemükbe kenhetik és még a szaga sem jó.
A felesleges ragasztót még frissen puha ronggyal le tudjuk törölni és a kezünket sem égeti meg.
Ezután az akasztóra pici masnit köthetünk megmaradt szalagokból ízlés szerint.
Természetesen nem csak harang, hanem bármilyen aktuális ünnepi dísz is elkészíthető így , de az még folyt köv ...
Addig is mindenkit szeretettel várok a kis alkotói oldalamon: http://otletekboltja.hu/alkotok/szilvafa

Tipp:
Ha egy vékony réteg átlátszó körömlakkal kenjük be a kapszulát, akár csillámporral, gyöngyökkel is díszíthetjük.

2019. január 4., péntek

Csodás ékszerek kávékapszulából 1.rész

Sziasztok,
Arra az elhatározásra jutottam, hogy túlbonyolított videók helyett, inkább egy kis ismertetőt készítek.Hiszen sokkal egyszerűbb kézzelfoghatóbb és persze nyomtatható is egy írás.Elsőre talán furcsának tűnik , hogyan is lehet egy ilyen kis valamiből hordható ékszert készíteni ami persze jól is néz ki, de vágjunk is bele.


Csigavonal fülbevaló:



  • 4 darab kávékapszula kell hozzá (szín az ízlésedre van bízva),
  • egy kis manikűr olló,
  • kerek csőrű fogó ( ez még a többi ékszernél is hasznos kis eszköz, érdemes beszerezni),
  • 4 db kisméretű karika,
  • 2 db akasztós fülbevaló kapocs,





Na akkor lássunk is hozzá.....

A fekete vonallal jelzett helyen szépem bevágjuk a kapszulát a kúp pereméig,
majd azon a részen ahol pirossal jelöltem levágjuk az egész kúpot.
Szépen az ujjunkkal lesimítjuk a kapszula alsó peremét ügyelve mindeközben arra, hogy a széle ne vágja meg az ujjunkat.
Ha ezzel megvagyunk, a fogóval az egyik szélénél fogva úgy , hogy a perem lefele nézzen elkezdjük  feltekerni. A végén kicsit húzhatunk is rajta, hogy szebben kijöjjön a minta.
A másik végét picit behajtjuk, ollóval pici lyukat szúrunk rá majd  a többi kapszulával is megismételjük.Mikor mind a 4 db kész beletesszük a karikát és ezzel lehet rögzíteni a kapocshoz.
Utána már lehet is hordani, ha esetleg kicsúszna , lehet venni 10-20  ft / db áron  szilikon pöcköt kreatív boltokban.

Aki vizuális típus annak viszont az alábbi videót ajánlom:





















Ha tetszett  kérlek kedveld, vagy oszd meg másokkal is a blogom,
további szép napot :)